A nádasdi Hétdombi Hírekben jelent meg a cikk. Azért közöljük, mivel Midesz íjász-pályafutását a Régióban kezdte. Gratulálunk az eredményhez!

Nagy sikerek után a riporterek elsô kérdése szokott lenni, hogy milyen érzés a dobogó legfelsô fokán állni. Közülük és körünkben is nagyon kevesek tudják. Kis falunkban azonban augusztus 24-e óta él egy ember, aki tudja. Ô próbálja meg most kérésünkre elmondani, hogy mégis milyen érzés és milyen út vezet oda.
„A dátum: 2009. augusztus 17. A helyszín: Ausztria. Hétfôn indult a magyar csapat, mindenki saját autóval, egy hétre való ruhával, felszereléssel. Vorauban, a pályán volt a találkozó. A megérkezés után rég nem látott barátok üdvözölték egymást az ország egész területérôl. A környezet csodaszép, a pálya egy kastély körül feküdt. A központi részen már felállítottak egy óriási kijelzôt, amin régi versenyek filmjei peregtek.
A regisztráció után a fegyverellenôrzés volt csak hátra, ami zökkenômentesen zajlott, azután végre gyakorolhattunk. A nap programjából már csak a szállásfoglalás volt hátra. A panzió a hegy túloldalán volt, a szövetség elôzékenyen lefoglalta számunkra, nekünk épp csak fizetni kellett. Érdemes volt körülnézni: ölelô hegyek, rendezett erdôk, tiszta patakok, rendezett házak,… Ausztria. A szállás nem rossz, de kellôképpen drága. A fogadtatás érdekes, beosztottak mellénk egy hazánk lányát csodálatos mosollyal, ilyet a sógorék nem tudtak, erre viszont mi lehettünk büszkék.
Másnap hétkor reggeli, majd ki ki ment a kiírt idôben a versenyére. Nekem 9.20-kor volt randim az ellenfeleimmel, akiknek rögtön meg is mutattam, hogy nem felejtett el mindent a magyar, amit hajdan oly jól tudott, mármint íjjal pontosan lôni. A háromdimenziós célok szépen sorakoztak az íj elôtt, aznap egy sem ugrott el.
Este hétkor vacsi, majd a csapatkapitány értékelte a napot, taktikai tanácsokat adott, aztán irány a medence. Itt kezdtük megérteni a szállásszámlán szereplô összeget. Így zajlott az elsô versenynap, de hátravolt még kettô ilyen a döntôig. A keddi kimagasló eredmény után szerdán már gyengébben lôttem, de összesítésben még mindig én voltam az élen. Csütörtökön is tudtam tartani az elônyömet, így elsôként jutottam a döntôbe. A pénteki nap a csapatról szólt, itt is remekül szerepeltünk, szintén elsô helyen jutottunk a döntôbe, volt nagy öröm a magyar táborban. Délután le is zajlott a csapatdöntô, öt másik csapatot sikerült magunk mögé sorolni, ezzel sikerült az elsô aranyérem. Számomra azonban már a szombati egyéni döntô volt az izgalom tárgya, hisz 15 pont elônnyel kerültem be, ami kellô önbizalmat adott. Az elsô helyért kellett küzdenem egy nagyon jó osztrák íjász ellen, a többiek olyan ponthátrányban voltak, hogy ebbe a csatába már nem tudtak beavatkozni. Hat célon kellett bizonyítani felkészültségemet és sikerült még öt pluszpontot szereznem a döntôben, pedig a nyomás óriási volt.
Hát így kerültem kétszer is az EB dobogó legfelsô fokára, magyar zászlóval a vállamon, Himnusszal a fülemben – nem adnám ezt az érzést semmiért. Európa bajnok lettem. Még egy picit barátkoznom kell nekem is ezzel a mondattal.
Ennyiben tudnám élményeim és izgalmaim összefoglalni, célként egy maréknyi fiatalnak, hogy hogyan lehet egy kis faluból, edzô nélkül, de sok-sok gyakorlással, céltudatossággal nagy dolgokat elérni ebben a szép sportágban”
Midesz