Régió Hagyományőrző és Sportegyesület

Gáborjánházi bemutató

2009.08.16

A délutánunk barátira és családiasra sikerült.

Ritka az az alkalom, mikor egy rendezvényre egy héttel előtte kapunk és fogadunk el meghívást. Ez most egy kivételes alkalomnak számított. Éppen szabadok voltunk és az előző hét kemény munkáját le tudtuk vezetni. Különben is.... imádunk csapatban lenni és íjászkodni!

Kb. 15.30-kor indultunk Körmendről (Ági, Petra, Öcsi, és jómagam) a pályánkról, megegyezve Zolival, Lacival és Klaudiával, hogy Zalalövőn találkozunk és onnan folytatjuk tovább együtt az utat. Megérkeztünk eme kis településre és már nagyban ment egy koncert. Közben a polgármester úr megmutatta hol fogunk bemutatózni. 
Gyors folyadékbevitel a nagy meleg miatt és már építettük is a helyszint. Segítségként már több kocka bála fel volt állítva vesszőfogónak ami szükségesnek bizonyult a terep adottságai miatt. Az érdeklődő közönséget ostorcsattogtatás és kürtszó mellett vezettük föl a helyszínig, és már indult is a bemutatónk zenéje. Pár szó még esett egyesületünk életéről és tevékenységünkről, aztán repkedtek a vesszők a céltáblába és korongokba. A kislétszámú közönség bátran jutalmazta tapssal és dícsérő szavakkal a bemutatónk egyes blokkjait. A végére még hagytunk egy átütőerő demonstrációt, aztán kipróbálhatták a nézők is az íjászat nem egyszerű fortéjait. Az egyik család teljesen "rákattant" az íjászatra és alig tudták abbahagyni. Fáradozásainkat Ők egy tálca süteménnyel, a polgármester úr pedig egy kiadós vacsorával honorálták. Mindent egybevetve, igazán jól éreztük magunkat és bízom abban, hogy beloptuk magunkat Gáborjánháza lakóinak a szívébe.

Köszönet csapattársaimnak. H.Attila