Régió Hagyományőrző és Sportegyesület

Ausztriai verseny

2009.04.08

A Régió Egyesület ismét megvillantotta íjásztudását Ausztriában.

2009. április 4-én a kora reggeli órákban autókba ültünk és elindultunk az Ausztriai Göttelsbergbe, ahol az idén 6. alkalommal rendezte
meg a az íjászversenyét a "pincepatkányok" egyesület. 10 fős csapatunk (8 fő versenyző, 2 fő kísérő) már 8.30-kor megérkezett a regisztrációra ahol már láttuk, hogy
nagy létszámú versenynek leszünk részesei.
A nevezési díjat egyesületünk fizette a tagok részére, így hálálva meg a tavalyi, egész éves munkájukat.
A verseny 10 órakor vette kezdetét a már tradiciónak számító ágyú robbanásával jelt adva, a 236 főt számláló, célhelyükön várakozó íjásznak.
A robbanás hangjától mindannyian megrezzentünk és még az erdő is beleremegett.
A 35 hektárosos területen 40 db cél és kb 60 db 3D-s állat volt kihelyezve. Ezeket 6 fős csapatokra osztva, egyiket a másik után kellett leküzdeni.
Kellemes érzés volt pár óránként megpihenni és fújni egyet a büfék egyikében, ahol néhány korty frissítő mellett az előttünk és mögöttünk haladó csapatokkal
átbeszéltük, kinek milyen élményei voltak ezidáig. Az erdő minden pontjáról hangos kurjongatásokkal tudatták egymással a versenytársak, ha egy jó találatuk volt.
Mi sem voltunk restek, s majd minden egyes célnál felharsant valamelyikünk torkából a RÉGIÓÓÓÓÓ !!!!!! kiáltás, tudatva a többiekkel, hogy "kapják" össze magukat.
Ezek a kiáltások egyfajta "adrenalin bombának" számítanak, ami egyeseknél szükséges jó, a feszültségek levezetésére.
A hét órásra sikeredett vadászat végére mindenki tisztességesen kiéhezett és elfáradt.
Miután leadtuk a beírólapokat a versenyirodára, a kajálás és sörözgetés közben megkezdődtek az egymás közti helyezések latolgatása.
Mindenki érdeklődve kérdezgette társait az eredményükről, vagy éppen az aznapi "vadász" élményükről meséltek a többieknek, fülig érő szájjal.

Több mint kétszáz ember és mindenki örül. Örül a saját és örül a sporttársa eredményének.
Az egésznapos friss levegő és hegyi séta, késődélutánra fáradtságot és felszabadult mosolyt varázsolt az embereket arcára.
Már azért is érdemes volt elmennünk, hogy megannyi jóbaráttal találkoztunk.
Kezdett sötétedni mire az eredményhirdetésre került a sor. Korcsoportok, nemek és íjkategóriák szerint történt a helyezettek kihirdetése.
Néhány szót erről is szeretnék írni.

Egyesületünk tagjai mindannyian nomád íjkategóriában indultak, így mi ebben voltunk érdekeltek.
Eredmények:
tanuló női kat:
1. hely. Sass Erzsébet
tanuló ffi kat:
5. hely. Gergál Máté
felnőtt női kat:
1. hely. Bulin Andrea
2. hely. Budai Ágnes
felnőtt ffi kat:
1. hely. Haraga Attila
6. hely. Varga Péter
7. hely. Mesterházi Jenő
8. hely. Pintér Zoltán

A kedvező időjárás és a fergeteges jó hangulat után, bizton állíthatom a többiek nevében is, hogy a következő megmérettetésre is elmegyünk mindannyian.

Ezúton szeretnék gratulálni minden sporttársamnak és egyesületünk tagjainak az elért eredményéhez.

Baráti üdvözlettel:

H. Attila vezetőségi tag